Nyugdíj : miként örökölhető a befizetett összeg

A többpilléres nyugdíjrendszer előnyei között gyakran említik a befizetett összeg örökölhetőségét. A pénztári számlaegyenleg öröklését elsősorban az befolyásolja, hogy a tag halála a felhalmozási (amíg a befizetéseket ő, illetve munkáltatója teljesíti), vagy a szolgáltatási időszakban (amikor már valamilyen járadékban részesül) következik-e be.
Amennyiben a pénztártag megjelölt kedvezményezetteket, akkor ők fogják örökölni a felhalmozott vagyont. A pénztártagnak lehetősége van arra is, hogy az egyes kedvezményezettek esetében meghatározza, milyen mértékben részesedjenek a vagyonból. Eltérő kikötés hiányában több kedvezményezett esetén részükre egyenlő arányban teljesít kifizetést a kassza - mondták el a Privátbankár.hu kérdésére az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztárnál. Amennyiben a pénztártag nem jelölt meg kedvezményezett, akkor a vagyon a törvényes örökösre száll, de természetesen az örökös és a kedvezményezett személye gyakran egybe is esik.
Fontos tudni, hogy magán- és önkéntes pénztáraknál egyaránt lehetőség van a korábbi döntés megváltoztatására és új kedvezményezett jelölésére. Kedvezményezett jelölhető a belépési nyilatkozaton, de közokiratban, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban is - hívta fel rá a figyelmet Bangáné Jarecsni Rita, az AXA Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója. A kedvezményezettség tényét a kedvezményjelölő okirat (belépési nyilatkozat vagy tagsági okirat) másolatával szükséges igazolni. A pénztár a másolatot a saját nyilvántartásában lévő adatokkal és iratokkal összeveti. Az örökös igényét öröklési bizonyítvánnyal, vagy jogerős hagyatékátadó végzéssel, illetve a halotti anyakönyvi kivonatot kiállító jegyző törvényes örökösre vonatkozóan kiállított igazolásával kell alátámasztania - tette hozzá Bangáné Jarecsni Rita.
 A pénztártag felhalmozási időszakban bekövetkező halála esetén a kedvezményezett (örökös) több lehetőség közül is választhat. Egyrészt dönthet úgy, hogy egyösszegben felveszi az összeget, azt más nyugdíjpénztárnál lévő egyéni számlájára utaltatja, esetleg ugyanezen pénztárnál vezetett saját egyéni számlájára vezetteti át. Magánnyugdíjpénztárak esetén ezeken kívül a pénztártag azt a lehetőséget is választhatja, hogy az összeget átutaltatja a Nyugdíjbiztosítási Alap részére, mindezt az ún. teljes összegű hozzátartozói nyugellátás megállapítása céljából.
Figyelemmel kell lenni arra is, hogy míg utóbbi három lehetőség vákasztása esetén nincs adófizetési kötelezettség, addig a magánpénztárból örökléssel kapcsolatban egyöösszegben kivett pénzösszeg után adózni kell. Ez ugyanis az örökös/kedvezményezett esetében az összevont adóalapba tartozó jövedelemnek számít. Az adótábla szerint kiszámított adót ugyanakkor az ily módon szerzett jövedelemre eső, legalacsonyabb adókulccsal számított adóval (jelenleg 17%) lehet csökkenteni - mondták az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztárnál. A nyugdíjpénztári öröklés ettől eltekintve mind magán-, mind önkéntes ágon illetékmentesen történhet meg.

Ha a pénztártag a járadékos időszakban hal meg, az hogy a pénztár teljesít-e kifizetést még a pénztártag halála után bárkinek is, attól függ, hogy milyen típusú járadékot igényelt a tag - hívja fel a figyelmet Bangáné Jarecsni Rita, az AXA Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója. Ha az igényelt járadék életjáradék garanciaidővel, vagy életjáradék két személyre, akkor a megnevezett kedvezményezettnek vagy törvényes örökösöknek az előre meghatározott garanciaidőből még hátralévő ideig, az utóbbi esetben pedig azok haláláig folyósít  még a pénztár járadékot. Ezek a szolgáltatások azonban egyelőre csak az önkéntes nyugdíjpénztár esetében értelmezhetők, hiszen magánkasszák esetében még nem lehet járadékot igényelni/szolgáltatni - tette hozzá.
Mivel a nyugdíjpénztári megtakarítás (sem önkéntes, sem magán) nem képezi hagyaték részét, ezért ehhez még a hagyatéki tárgyalást megelőzően hozzájuthatnak a kedvezményezettek - jelezte az AXA pénztárak ügyvezetője. A nyugdíjpénztári örökség ráadásul nem terhelhető meg semmilyen örökhagyó által hátrahagyott tartozással. A pénztártag halála esetén az egyéni számlakövetelés a hagyatéknak nem része - emelték ki mindkét pénztárnál.
Magánnyugdíjpénztárnál ilyen esetre elméletileg a kettő vagy több életre szóló életjáradékot lehet választani, amely a pénztártag és kedvezményezettje részére járó olyan nyugdíjszolgáltatás - a kassza mindaddig folyósítja, ameddig legalább egyikük életben van - mondták az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztárnál. A  jogszabály meghatározza ugyanakkor a végén határozott időtartamos életjáradék fogalmát is, ennél a járadékot a pénztár a tag halála után egy előre meghatározott időtartamig folyósítja. Ha például a garanciatartam 5 év, akkor ez azt jelenti, hogy a pénztártag halála után a kedvezményezett/örökös még 5 évig élvezheti a járadék előnyeit.

Hasznos cikkek

18 %-os áfa kulcs alá tartoznak2009. júliusi változások ÁFA KULCSOK2010 évi áfa változások2010.08.23-tól illetékmentes a gazdaságátadás2011 05.31-ig Társasági adóbevallás2011 Adóelőleg nyilatkozat2011 Adóelőleg, Családi adókedv., Adójóváírás2011 Adományozás2011 AKTUÁLIS! Cafeteria kártyán!2011 Apeh folyószámlák (nem az összes)2011 Családi adókedvezmény2011 Családi kedv.-elvált szülők pórul járhatnak2011 Magánnyugdíjp. tagság - hová kell fizetni?2011 még kedvezőbb cafeteriás feltételek2011 MNYP - hogyan juthatunk a hozamhoz? 2011 Reálhozam kifiz.részletei magánny.pt. 2011 Vevő adószámát rá kell írni a számlára?2011-es Adóellenőr igazolvány2011-Kinek nem jár családi kedv.? 2011.02.15-ig Egyszerűsített bevallás 2012 Adóváltozások 20122012 Cafeteria változások2012 EVA 2012 Szakképzési hozzáj. és képzés fejl. tám.400%-al akarják emelni a játékadót!5 %-os áfa kulcs alá tartoznak:Adójóváírás...2010-től új szabályok és bírságAdótartozás részletfizetési lehetőségek 2011Adózás alá nem vont keresetÁfa (közösségen kivülről rendelt szoftver áfája)Áfa bevallás gyakoriságaÁfa külföldreÁFA mentesség eseteiÁfa szempontjából nem Eu. területÁfa szempontjából teljesítés hely AKTUÁLISAlkalmi munkavállaló bejelentése 2011Alkami munkaválló - fizetés nélküli szabadságAnyasági támogatásokApeh inkasszóAPEH Számlaszámok 2012APEH ÜSZIK (Pest Megye és Bp.)ÁtvezetésAz szja visszaigénylés szabályai BKV BÉRLET ELSZÁMOLÁSA 2011BT. KFT. tagja - járulékfizetése -Casual, informal, black tie...mit vegyek fel?Családi pótlék 2011Családias könyvelőirodaEgyéni vállakozás indításaEgyéni vállakozóknakEgyéni vállalkozóEgyéni vállalkozó akinek munkaviszonya is vanEgyéni vállalkozó szüneteltetéseEgyéni vállalkozó táppénzeEgyéni vállalkozók: jövedelemadó változások!Egyszerűsített adóbevallás az Apeh segítségévelEgyszerűsített foglalkoztatásÉrvényes pénztárgépek (NAV honlapról)esszéEVA : 2010.12.20-án lejár a bejel. határidő!!!EVA Egyszerűsített Vállalkozói AdóFizetési könnyítési kérelemForditott adózásFuvaros és a külföldi tankolásGaranciával és biztosítássalGazdasági társaságoknakHázi pénztár havi egyenlegének maximumaIdén kevesebb az "egyszerűsített bevalló"Ingatlanok áfaszabályaiInnovációs járulékIparűzési adó bevallásIskolakezdési támogatás, már 25%-os SZJA-valJárulékfizetés 2011-tőlJátékadóJóváírja a különadó-előleget az APEHKafetéria 2010 júniusKezdő cég, cégalapítási teendőkKezdő egyéni vállalkozóKft. alapítás és más fontos tudnivalókKörnyezetvédelmi termékdijMagánnyugdíjpénztárak - vége???-MagánszemélyekMagánszemélyek adóbevallásaMagánszemélyeknekMegszűnés (gazdasági társaság)Megszűnt az öröklési és ajándékozási illetékMelyik bevallás mire valóMérleg-Eredm.-Társasági adó bevallásMi hozható be az unióba vámmentesen 2011-ben Mikor kell és mikor nem bevallást benyújtaniMikor nem kell járulékot fizetni? Minimálbér alatt bekeményít a NAVMobil és non-stopMunkaszüneti napok - 2011Munkavállaló bejelentéseMunkaviszony megszüntetéseNyugdíj : miként örökölhető a befizetett összegOkmányiroda nyitvatartása 2010.05.02-tőlŐstermelő adózásának szabályai 2011Regionális AdófőigazgatóságokRehabilitációs hozzájárulási kötelezettségRendezett munkaügyi kapcsolatokRövidítésekRugalmas és kreatívStart kártyaSzámla (Mit kell tartalmaznia)Személyi jövdelemadó 2009Szerencsejáték negyedéves bevallásSZJA BEVALLÁS SZJA BEVALLÁS 2011SZJA BEVALLÁS 2011 ÉV VÉGÉN SZJA BEVALLÁS PÉNTEKI HATÁRIDŐ!!!SZJA bevallás: típushibák elkerüléseSZJA kedvezmények 2010Szolgáltatói és gyűjtőszámlák teljesítési dátumaTársasági Adó 2009-2010Társasági adókulcs 10%-19%Társasági adóváltozások 2011TeljeskörűTESZOR 08további partnereink:Válassza az Abszolutbalanszot Változhat a jövedéki adó 2012.01.01-től