2011 még kedvezőbb cafeteriás feltételek

Jövőre nagy sláger lehet a cafeteria.

Bár vannak még bizonytalan pontok a béren kívüli juttatások jövő évi szabályozásával kapcsolatban, az már most látszik, hogy a cafeteria még kedvezőbb lesz a vállalatok számára – derül ki a NEXON kalkulációjából.
A NEXON számításai szerint jövőre a 2010-esnél kedvezőbb lesz a vállalatok számára a béren kívüli juttatások alkalmazása. Amennyiben például egy vállalat 100 000 forintos cafeteriát kíván adni a munkavállalóinak, az – kedvezményes elem esetén – idén a cég számára 125 000 forintos ráfordítást jelentett, míg jövőre csak 119 040 forintba kerül. „Mivel az adóteher nagy részét a vállalatok idén is a munkavállalókra hárították, ez azt jelenti, hogy jövőre a rendelkezésre álló keretből több jut a dolgozók zsebébe” – magyarázta Novák Éva, a NEXON cafeteria-szakértője.

A jövő évi cafeteria nem csak az idei évhez képest, hanem a bér jellegű juttatásokhoz viszonyítva is kedvezőbb lesz. Az előbbi példánál maradva jövőre a 16 százalékos személyi jövedelemadó mellett a bruttó 100 000 forintos bér jellegű fizetésből 62 180 forint kerül a munkavállalóhoz, míg a vállalatnak összesen 128 500 forintot kell kifizetnie a különböző járulékokkal együtt. „A különbség főleg akkor feltűnő, ha az arányokat nézzük: a bér jellegű juttatásnál a vállalati ráfordítás 48 százaléka jut a munkavállalókhoz, míg a kedvezményes cafeteria esetén 84 százalék” – magyarázza Novák Éva.

Mi változott pontosan?

A 2010. november 16-án elfogadott jogszabály-módosítás szerint a korábbi juttatások közül a legnépszerűbbek megmaradnak, és egységesen 16 százalékos adóterhet viselnek majd a szuperbruttóra vetítve. (Idén a kedvezményes adóval terhelt juttatások után 25 százalékos adót kellett fizetni, míg például a hidegétkeztetési utalvány, az ajándékutalvány és a kultúrautalvány adóterhe 54 százalékos volt.)

Továbbra is lesznek azonban különbségek az egyes elemek adózása között: a törvényben nevesített juttatások, például a bérlet, az üdülési csekk és az étkezési utalvány után csak a 16 százalékos személyi jövedelemadót kell befizetni. A többi elemnél, ahol a kedvezményes adókulcsú elszámolás nem érvényesíthető, a munkavállalót terhelő plusz költségeket is át kell majd utalni a hatóságoknak.

Továbbra sem kell adót fizetni a vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, a védőoltás, vagy évi 50 000 forintig a sportrendezvényre szóló belépőjegy vagy bérlet. A NEXON szakértője szerint várhatóan kedvezően érinti majd a dolgozókat, hogy az étkezési utalványt ezentúl meleg és hideg ételek vásárlásánál is fel lehet majd használni. Emellett lesz egy új szereplője a rendszernek, az úgynevezett megújulási kártya, ennek felhasználási feltételeit egy későbbi rendelet szabályozza majd. Több elemnél a maximálisan felhasználható összeget a minimálbér függvényében kell megállapítani, így még ez is változhat a későbbiekben - olvasható a közleményben.

/forrás: privatbankar.hu/

 

Hasznos cikkek

18 %-os áfa kulcs alá tartoznak2009. júliusi változások ÁFA KULCSOK2010 évi áfa változások2010.08.23-tól illetékmentes a gazdaságátadás2011 05.31-ig Társasági adóbevallás2011 Adóelőleg nyilatkozat2011 Adóelőleg, Családi adókedv., Adójóváírás2011 Adományozás2011 AKTUÁLIS! Cafeteria kártyán!2011 Apeh folyószámlák (nem az összes)2011 Családi adókedvezmény2011 Családi kedv.-elvált szülők pórul járhatnak2011 Magánnyugdíjp. tagság - hová kell fizetni?2011 még kedvezőbb cafeteriás feltételek2011 MNYP - hogyan juthatunk a hozamhoz? 2011 Reálhozam kifiz.részletei magánny.pt. 2011 Vevő adószámát rá kell írni a számlára?2011-es Adóellenőr igazolvány2011-Kinek nem jár családi kedv.? 2011.02.15-ig Egyszerűsített bevallás 2012 Adóváltozások 20122012 Cafeteria változások2012 EVA 2012 Szakképzési hozzáj. és képzés fejl. tám.400%-al akarják emelni a játékadót!5 %-os áfa kulcs alá tartoznak:Adójóváírás...2010-től új szabályok és bírságAdótartozás részletfizetési lehetőségek 2011Adózás alá nem vont keresetÁfa (közösségen kivülről rendelt szoftver áfája)Áfa bevallás gyakoriságaÁfa külföldreÁFA mentesség eseteiÁfa szempontjából nem Eu. területÁfa szempontjából teljesítés hely AKTUÁLISAlkalmi munkavállaló bejelentése 2011Alkami munkaválló - fizetés nélküli szabadságAnyasági támogatásokApeh inkasszóAPEH Számlaszámok 2012APEH ÜSZIK (Pest Megye és Bp.)ÁtvezetésAz szja visszaigénylés szabályai BKV BÉRLET ELSZÁMOLÁSA 2011BT. KFT. tagja - járulékfizetése -Casual, informal, black tie...mit vegyek fel?Családi pótlék 2011Családias könyvelőirodaEgyéni vállakozás indításaEgyéni vállakozóknakEgyéni vállalkozóEgyéni vállalkozó akinek munkaviszonya is vanEgyéni vállalkozó szüneteltetéseEgyéni vállalkozó táppénzeEgyéni vállalkozók: jövedelemadó változások!Egyszerűsített adóbevallás az Apeh segítségévelEgyszerűsített foglalkoztatásÉrvényes pénztárgépek (NAV honlapról)esszéEVA : 2010.12.20-án lejár a bejel. határidő!!!EVA Egyszerűsített Vállalkozói AdóFizetési könnyítési kérelemForditott adózásFuvaros és a külföldi tankolásGaranciával és biztosítássalGazdasági társaságoknakHázi pénztár havi egyenlegének maximumaIdén kevesebb az "egyszerűsített bevalló"Ingatlanok áfaszabályaiInnovációs járulékIparűzési adó bevallásIskolakezdési támogatás, már 25%-os SZJA-valJárulékfizetés 2011-tőlJátékadóJóváírja a különadó-előleget az APEHKafetéria 2010 júniusKezdő cég, cégalapítási teendőkKezdő egyéni vállalkozóKft. alapítás és más fontos tudnivalókKörnyezetvédelmi termékdijMagánnyugdíjpénztárak - vége???-MagánszemélyekMagánszemélyek adóbevallásaMagánszemélyeknekMegszűnés (gazdasági társaság)Megszűnt az öröklési és ajándékozási illetékMelyik bevallás mire valóMérleg-Eredm.-Társasági adó bevallásMi hozható be az unióba vámmentesen 2011-ben Mikor kell és mikor nem bevallást benyújtaniMikor nem kell járulékot fizetni? Minimálbér alatt bekeményít a NAVMobil és non-stopMunkaszüneti napok - 2011Munkavállaló bejelentéseMunkaviszony megszüntetéseNyugdíj : miként örökölhető a befizetett összegOkmányiroda nyitvatartása 2010.05.02-tőlŐstermelő adózásának szabályai 2011Regionális AdófőigazgatóságokRehabilitációs hozzájárulási kötelezettségRendezett munkaügyi kapcsolatokRövidítésekRugalmas és kreatívStart kártyaSzámla (Mit kell tartalmaznia)Személyi jövdelemadó 2009Szerencsejáték negyedéves bevallásSZJA BEVALLÁS SZJA BEVALLÁS 2011SZJA BEVALLÁS 2011 ÉV VÉGÉN SZJA BEVALLÁS PÉNTEKI HATÁRIDŐ!!!SZJA bevallás: típushibák elkerüléseSZJA kedvezmények 2010Szolgáltatói és gyűjtőszámlák teljesítési dátumaTársasági Adó 2009-2010Társasági adókulcs 10%-19%Társasági adóváltozások 2011TeljeskörűTESZOR 08további partnereink:Válassza az Abszolutbalanszot Változhat a jövedéki adó 2012.01.01-től